Bár a gazdasági és monetáris unió megerősítéséről szóló új szerződésre nem feltétlenül lett volna szükség a válságkezeléshez, annak rendelkezéseit összhangba kell hozni a gazdasági kormányzásról szóló hatos jogszabálycsomaggal. Emellett pedig azonnali intézkedésekre van szükség az eurózóna égető problémáinak megoldásához - áll abban az állásfoglalásban, amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament.
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén a képviselők nagy többséggel megszavazták 'A sport európai dimenziójáról' szóló jelentést. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő hozzászólásában üdvözölte, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó támogatási programban a sport már új támogatási területként jelenik meg.
Európai szintű intézkedéseket szorgalmaz a stadionokban előforduló erőszak, a doppingolás és az illegális sportfogadás visszaszorítására az az állásfoglalás, amelyről csütörtökön szavaz az Európai Parlament.
A következő Daphne programra az előzőhöz hasonló mértékű támogatást kell biztosítani - áll abban az állásfoglalásban, amelyről csütörtökön szavaznak az Európai Parlamenti képviselők.
A nem hatékony hulladékfeldolgozás drága, a hulladék exportja azonban még ennél is többe kerül - áll abban az állásfoglalásban, amelyről csütörtökön szavaz az Európai Parlament. A képviselők szerint a megfelelő hulladékgazdálkodás környezetvédelmi, egészségügyi és gazdasági szempontból is fontos, az ágazat pedig akár félmillió új munkahelyet is jelenthetne Európának.
Csütörtökön az Európai Bizottság képviselőit kérdezi az Európai Parlament arról, hogy milyen visszajelzések érkeztek eddig az eurókötvények bevezetéséről szóló zöld könyvvel kapcsolatban. Az eurókötvények közép távon gondoskodhatnak az eurózóna stabilitásáról, rövid távon azonban nem jelentenek megoldást - áll a gazdasági szakbizottság által jegyzett állásfoglalásban.
A január 30-i informális tanácsi ülés fő témáiról, köztük a pénzügyi unióval kapcsolatos esetleges döntésekről vitáznak szerdán a képviselők. Csütörtökön egy állásfoglalásról is szavaz az Európai Parlament, amelyben a képviselők javaslatokat fogalmaznak meg a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésére.
Az Új Nemzedék Jövőjéért Program alkotói üdvözlik, hogy az Európai Tanács tagjai által hétfőn elfogadott közös nyilatkozat egyik fő célja a munkanélküliség, és különösen a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítása, amely a közelmúltban a magyar kormány által elfogadott Új Nemzedék Jövőjéért Programban is hangsúlyos.
Jóváhagyták az állandó euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus létrehozásáról rendelkező szerződést az uniós tagországok állam- és kormányfői Brüsszelben. Az ESM - az ideiglenes mechanizmussal eleinte párhuzamosan működve - idén júliusban kezdi meg működését, várhatóan 500 milliárd eurós hitelezési és garanciakerettel.
Az Európai Tanács hétfői ülése előtt találkoztak a Visegrádi Négyek miniszterelnökei: a cseh, lengyel, magyar és szlovák kormányfő közös célja, hogy az eurózóna „várólistás” országai is részt vehessenek a közösség csúcstalálkozóin.
Szombaton a görög fővárosban véget ért a tárgyalások utolsó fordulója. A magánhitelezők képviselőjével, a Nemzetközi Pénzügyi Intézettel (IIF) folytatott alkudozás az elmúlt hetekben többször megakadt, legutóbb azon, hogy az IIF 4 százalékos kamatot kötött ki azokra a harmincéves kötvényekre, amelyekre átváltanák a mostani görög adósság egy részét 50 százalékos leírással. A görög kormány legfeljebb 3,5 százalékos kamatot hajlandó adni.
Athén nem akarja, hogy egy európai biztost delegáljanak a költségvetésének ellenőrzésére, ugyanakkor a segélycsomag működését vizsgáló delegáció azt állapította meg, hogy a görögöknek további segítségre van szükségük. Több pénzt a németek nem akarnak adni anélkül, hogy nem látják a görög szerkezeti reformokat.
Az Európai Unió polgárainak nagy többsége uniószerte betiltaná a műanyag bevásárlószatyrokat és kötelezővé tenné annak feltüntetését, hogy a zacskó biológiailag lebomlik-e vagy sem.
Módosítaná a parlamenti képviselők megválasztásának jelenlegi rendszerét és legalább részben bevezetné az arányosságot Franciaországban a szocialisták államfőjelöltje, ha áprilisban őt választják köztársasági elnökké. Az ötlet, melyet a kormányzó többség elutasít, elemzők szerint a választókörzetek újrarajzolását is maga után vonná.
A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk.
2012.02.06 08:00 - 09:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.02.02-i adás ismétlése
Vendég: Ács Ernő főosztályvezető, Informatikai Főosztály Téma: Az Informatikai Főosztály munkájának és munkatársainak bemutatása
2012.02.06 09:00 - 10:00
[ The Show Must Go On ] A 2012.02.02-i adás ismétlése
Vendég: Dr. Gyergyák Ferenc, az Új Magyar Közigazgatás főszerkesztője, a kodifikáció pragmatikájának mestere. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője. Téma: Kodifikációs Akadémia. Beszélgetés a közigazgatás mindennapjait meghatározó szituációkincsről.
2012.02.06 10:00 - 11:00
[ Gödöllő Város Önkormányzata ] A 2012.01.31-i adás ismétlése
Vendég: Pásztor Béla polgármester, Veresegyház. A műsor moderátora: Dr. Gémesi György polgármester, Gödöllő Téma: Járási rendszer. Ebadó.
2012.02.06 11:00 - 12:00
[ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ] A 2012.01.30-i adás ismétlése
Vendég: Kovács Péter polgármester, Budapest XVI. Ker. A műsor moderátora: Dr. Bácskai János polgármester, Budapest IX. Ker. Téma: A két fővárosi kerület sajátosságai, az ezekből adódó önkormányzati feladatok. A két önkormányzat együttműködési területei, tervek és lehetőségek. A két polgármester közigazgatási jövőképe.
2012.02.06 12:00 - 13:00
[ Gödöllő Város Önkormányzata ] A 2012.01.31-i adás ismétlése
Vendég: Pásztor Béla polgármester, Veresegyház. A műsor moderátora: Dr. Gémesi György polgármester, Gödöllő Téma: Járási rendszer. Ebadó.
2012.02.06 13:00 - 14:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.02.02-i adás ismétlése
Vendég: Ács Ernő főosztályvezető, Informatikai Főosztály Téma: Az Informatikai Főosztály munkájának és munkatársainak bemutatása
2012.02.06 14:00 - 15:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.02.01-i adás ismétlése
Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kormányhivatal Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított
szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
2012.02.06 15:00 - 16:00
[ The Show Must Go On ] A 2012.02.02-i adás ismétlése
Vendég: Dr. Gyergyák Ferenc, az Új Magyar Közigazgatás főszerkesztője, a kodifikáció pragmatikájának mestere. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője. Téma: Kodifikációs Akadémia. Beszélgetés a közigazgatás mindennapjait meghatározó szituációkincsről.
2012.02.06 16:00 - 17:00
[ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ] A 2012.01.30-i adás ismétlése
Vendég: Kovács Péter polgármester, Budapest XVI. Ker. A műsor moderátora: Dr. Bácskai János polgármester, Budapest IX. Ker. Téma: A két fővárosi kerület sajátosságai, az ezekből adódó önkormányzati feladatok. A két önkormányzat együttműködési területei, tervek és lehetőségek. A két polgármester közigazgatási jövőképe.
2012.02.06 17:00 - 18:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.01.31-i adás ismétlése
Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet
Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
2012.02.06 18:00 - 19:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.02.01-i adás ismétlése
Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kormányhivatal Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított
szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
2012.02.06 19:00 - 20:00